Változás

Mikor volt a fordulat az életemben?…most is változásért kiált minden…

Emlékeszem gyerekkoromban mindig megijedtem az ilyen típusú változásoktól, mert a gyermeknek a megszokott, a kiszámítható ad érzelmi biztonságot. Hogy lesz az új? Tudom-e majd jól érezni magam benne? Ott lesz-e majd minden, amit megszoktam, szerettem eddig? És egyáltalán, mi van, ha nem tetszik az új? stb…

 

Ma már bátran állok a változások elé, hiszen tudom, hogy a fejlődésem szolgálja. Tudom, hogy időt kell adnom a változásnak! Először is, hogy beérjen, aztán hogy bekövetkezzen, majd hogy meghozza mindazt, amiért az egész volt.. <3 Ma már tudom, hogy nem baj, ha nem tudom még az elején, hogy az új mit tartogat számomra. Bármi is az, értem van! Ezt már megértettem. Vagy felemel, vagy megment, vagy tanít. És én már hagyom ezt a folyamatot… Sok fájdalom vezetett idáig, sok fájdalom vágott a földhöz és sok tanulás, érés, megértés állított már talpra. Már nem ijedek meg.

 

Megértettem azt is, hogy a változás különleges erő.. Kimozdít az állandóságból. Elvisz attól, hogy dolgokat megszokásból tegyek, hogy kiléphessek önmagamból, hogy túltáguljak önmagamon, hogy megpróbáljam és megtanulhassam, amit eddig nem.

 

Tudom, hogy érzed, hogy miről beszélek! Tudom, hogy érezted már mindezt a bőrödön, belehasítani a húsodba, a lelkedbe… Csak azt akarom mondani, hogy nem vagy egyedül! Mindannyian tanulók vagyunk az úton.

 

Ma délelőtt rádöbbentem, hogy a gondolataink csupán csak szokások. Minden gondolat, ami egyszer megszületik bennünk, ahhoz hozzászokunk és használjuk őket rendületlenül. Még akkor is, ha azok nem éppen a javunkat szolgálják. Át kell alakulnunk, át kell hangolódnunk új gondolatokra, új szokásokra.

 

Egy ilyen vízválasztó fordulat és újrahangolódási feladat volt az életemben az a pillanat is, amikor megértettem, hogy nem lehet más a munkám, mint az, amit szeretek. Az emberekkel való kapcsolódás, a közös fejlődés, tanulás, emelkedés. Számos dolgot kellett elengednem, hogy ezt csinálhassam és számos dolgot “erőszakkal” választott le rólam az élet, hogy megértsem végre mit kell tennem! Az erőszak fájdalommal jár. De néha másképp nem értjük: változás szükséges!!!!!

 

Most is ilyen vízválasztónál állok… 🙂
Az eddig megszokott rendelői munkám és a Szakrális Tér Közösség lassan országos méretűre növekedése változásokért kiált. A körülmények ezerrel változnak meg körülöttem, szinte a beleavatkozásom nélkül, anélkül, hogy akarnám. Mutatják az utat, mint lámpások a vaksötétben. Szót fogadok! Már nem állok ellen, mert tudom, akkor csak jobban fáj. Megyek és teszem a dolgom. Most érik bennem minden, ami majd megmutatja a jövőt. Még csak a vajúdás időszaka van, de hamarosan születés lesz!

 

Ígérem, megosztom majd veled, mi lesz az “ÚJ”! <3 Mire számíthatsz majd tőlem, hogyan tudom majd fogni a kezed a jövőben is, mennyi minden új dolog lesz és mi az, ami marad, csak esetleg más formában. Hidd el, mindent azért teszek, mert engedek a változás sürgetésének. Nem feszülök bele a megszokott régibe és engedem, hogy az új szelek szabaddá tegyenek! 🙂

 

Kezd el te is ma! Gyere velem Te is! Az alábbi linkeken keresztül csatlakozhatsz:

Generic filters
Exact matches only
Search in title
Search in content
Search in excerpt