Gyermekmese a jó és a rossz

A jó, a rossz és a korona, mese felnőtteknek és gyerekeknek

…Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gonosz varázsló, akit Wrong-nak hívtak. Mesze, nagyon messze, Makalu hegyén élt, amelynek csúcsa több ezer méter magasra nyúlik, messze túl a felhők fátyolos függönyei fölé, ahova az emberi szem el nem lát.  

 

Wrong mindig sötét köpönyegben járt…

 

és nem mutatkozott az emberek világában, mert nem szerette a jóságot, a szeretetet és a fényt. Úgy gondolta, ezek a dolgok csak ócska kacatok, nem is értette, hogy az embereknek miért van szüksége rájuk. Wrong nevének jelentése az volt, hogy “rossz”. Ereje az emberek dühéből, gonoszságából, irigységéből és félelmeiből táplálkozott. Ahányszor egy ember dühös volt a földön, vagy félt, Wrong ereje növekedett. 

 

Napjai úgy teltek, hogy hatalmas látócsövén figyelte az emberek világát. Figyelte, hogyan élnek, hogy viselkednek, és amikor egy ember végre irigy volt, vagy félt, azonnal érezte, hogy ereje növekszik. Amikor az emberek játszottak, daloltak, és mosolyogtak, vagy fényességesen sütött a napsugár szerető meleg fénye, Wrong meggyengült, ereje elszivárgott, teste fonnyadozni kezdett. 

 

Alig várta, hogy az emberek közül valaki veszekedjen, mérges gondolatokat tápláljon a fejében, vagy féljen valamitől. Gyakran mondogatta is magában: 

 

Jajj de szomjazom egy kis gonoszságra!

 

Ha megtörtént, olyankor tenyerét dörzsölte és csak szívta magába a sok energiát, ami ilyenkor áradt feléje. De az emberek általában szeretetben éltek, segítették egymást, sokat nevetgéltek, boldogan tették a dolgukat.  

 

A gyerekek örömmel tanultak az iskolákban, szót fogadtak szüleiknek, a felnőttek pedig tisztelték egymást és örültek egymás boldogságának. Még a munkájukat is örömmel végezték. Nagy ritkáságnak számított egy kis harag, vagy félelem, így Wrong teste erőtlenedni kezdett, egyre gyengült és hamarosan meg is betegedett.

Ahogy telt az idő, az emberek egyre jobban éltek, egyre nagyobb volt a bőség, a világ körülöttük tele lett csupa érdekes készülékkel, még olyan is volt, aminek gombjai voltak, és amikor azokat nyomogatták, más gépek indultak el tőle.

Lett utazó eszközük is, úgy hívták, autó. Valami fekete füst jött ki belőle, ami mérgezte a levegőt és a felhőket. Aztán óriási masinákat telepítettek a tengerekre, hogy a víz alatt lévő olajat kibányásszák és beletöltsék az autóikba, hogy azok működni tudjanak. Ezt az olajat nagy tartályokban gyűjtötték, amelyek néha kiborultak a tengerek vizébe és elpusztították a halakat, delfineket, bálnákat és a vizi madarakat. Az állatok testén ilyenkor vastag olaj lett és megfulladtak tőle. Volt másik járművük is, ami a levegőben járt be nagy távolságokat. Ebből is rossz füst szállt a levegőbe. Egy nap elkezdték kivágni a Föld csodálatos fáit, hogy otthonaikba bútorokat építsenek belőle és gyáraikban papírt csináljanak. A vaskos öreg és a fiatal, karcsú fák, sorban pusztultak el, az erdők pedig sokat sírtak. A tengerek feketék lettek, az égbolt kékje pedig szürke.

Sok színes képernyős, világító dobozuk lett és érdekes neveket adtak nekik. Az egyiket úgy hívták, hogy tévé, a másikat úgy, hogy számítógép, aztán volt laptop, tablet és telefon. Ezeken az egész világot meg tudták nézni, és üzengetni tudtak egymásnak. Ahogy telt az idő egyre több rosszat üzentek egymásnak az emberek és rossz dolgokat mutattak egymásnak a képernyőkön. Egyre több pénzük lett, amivel megvásároltak mindent, amire csak vágytak. Sajnos arra nem figyeltek közben, hogy ezeket a megvásárolt dolgokat egyenlően elosszák egymás között, hogy mindenkinek legyen ennivalója, ruhája és otthona. Egyeseknek túl sok jutott, mások pedig éheztek. És az emberek nem segítettek egymásnak, még a Földanya kérését sem hallották, aki folyamatosan üzent, hogy mentsék meg testét a sok olajtól, a sok szeméttől, hogy ne vágják ki fáit, mert azokon keresztül lélegzik. Földanya bölcs volt, és a lehető legjobban hallhatóan, láthatóan próbált üzenni az embereknek, hogy fejezzék be egymás és a Föld pusztítását. Földrengéseket, erdőtüzeket, árvizeket csinált, hogy ráébredjenek az emberek gonosz tetteikre, de azok nem hallgatták és nem akarták látni kétségbeesett könyörgését.

Wrong figyelte, ahogy az emberek lelke egyre inkább betegszik. Nagyon megörült, amikor látta, hogy egyre több a harag, a csúnya beszéd, az irigység és a félelem. Teste elkezdett táplálkozni a sok rossz energiából és lassan-lassan visszanyerte régi, fiatalos erejét. Egy idő után arra gondolt, hogy ahhoz, hogy megtartsa ezt a sok éltető energiát, ki kell találnia valamit, amivel az embereket sokáig félelemben és haragban tarthatja.

Reggeltől-estig fel, s alá sétált barlangjában, törte a fejét, mivel keseríthetné meg tartósan az emberek életét. Voltak ötletei, de egyiket sem érezte elég gonosznak ahhoz, hogy célját elérje. Egy nap azonban, ahogy távcsővén kémlelte a földet, egy kiscicát látott, aki éppen az emberek által megmérgezett földről nyalta fel a tejet, amit a tehén adott neki éhenhalás ellen. A bársonyos testű kiscica egyszer csak összegörnyedt, apró pihegő testecskéjét megtörte a fájdalom, ahogy a tejjel beszivárgott a méreg. Wrong figyelte, ahogy a kis cicatest tusát vív az életért, majd elpusztul. Hirtelen eszébe jutott a megbetegedett kiscicáról a legjobb ötlet! Meg kell betegítenie az embereket is! Olyan betegséget kell csinálnia, ami sokáig uralkodik az emberiségen. Főzött, kutyult, a legválogatottabb dolgokat szedte össze barlangjából, hogy megalkossa élete fő művét. Motozott, pakolt, szöszölt, szaladgált, intézkedett napokon át. Egyszer csak megállt, kezében egy vörös üvegcsét tartott és elégedetten szemlélte. Azt mondta:

    • Végre! Elkészültél gyermekem… Hogyan is nevezzelek téged? – vakargatta a fejét. – Megvan! – kiáltott. – Legyen a neved korona vírus!

Azzal megfogta az üvegcsét, tartalmát beletette a hegy csúcsán lévő szélkerekébe és kiszórta a világra a vírust. Az megtapadt a fák levelein, az emberek testén, a levegőből beleszivárgott a tüdejükbe, rátelepedett az élelmiszerre, beköltözött az otthonokba és első dolga volt, hogy gyorsan elkezdje betegíteni az embereket. Azok közül néhányan elkezdtek köhögni, belázasodtak, roszzul lettek. Nagy lett a riadalom az emberek világában, hamarosan mindannyian elkezdtek félni. Wrong nagyon megörült az eredmény láttán, ereje egyre csak növekedett, amelyet az emberek félelme táplált. Eközben a földön munkához láttak a mindentudó felcserek, patikusok, bölcs gyógyítók, tudósok és keresték a korona vírus ellenszerét. Azokban az épületekben, ahol az embereket gyógyítani szokták, most elkülönített részeket hoztak létre, ahol a fertőzött betegeket ápolták. Karantént rendeltek el, ami azt jelentette, hogy az emberek nem találkozhattak egymással, nem foghattak kezet, nem ölelhették át egymást. Az emberek között nagy lett a szomorúság. Sokan sírtak és féltek. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy azok, akik szeretik egymást, nem találkozhattak. Arcukra maszkokat raktak, kezükre kesztyűket húztak, ezzel próbálták megakadályozni, hogy egymást fertőzzék. De a vírus csak egyre terjedt, elárasztott minden országot, minden földrészt és a végén az egész világot.

Bezártak az iskolák, a gyerekek a színes dobozokon keresztül tanultak, a felnőttek pedig nem mehettek dolgozni, így a pénz ük is egyre kevesebb lett. Már nem tudtak minden felesleges dolgot megvenni maguknak, örültek, ha élelemre futotta.

Eközben Dél-Afrikában a Sárkányok hegyén évezredek óta tartó mély álmában szunnyadt a Fehér varázsló, Anima (Lélek). Ő volt a hegyek, völgyek, vizek, szelek erejének Őrzője. Teste magas volt, erőteljes és áradt belőle a fény. Álmában forgolódott, mert az emberek sírásának, félelmének moraja meg-megzavarta. Napokon át nyugtalanul aludt már, amikor egy pillanatban egyszer csak felnyílott a szeme. Ahogy magához tért és körülnézett, szíve erőteljesen kezdett verni, mikor látta a világban a sok rosszat, félelmet és haragot.

 

 

    • Mi ez? – kérdezte. – Mi történik az emberekkel? Mi ez a felfordulás? Hova tűnt a szeretet? Hova tűnt a remény és a hit a szívükből? Miért rettegnek, miért félnek?

Hangja végigzengett az egész Sárkány hegyen, a madarak mind köré gyűltek, hogy fényében fürödjenek, az erdő állatai lefeküdtek lábai előtt, hogy erejéből töltekezzenek. Elmesélték neki, mi történt a világban, míg ő szunyókált. Anima varázsló rögtön tudta, meg kell mentenie az embereket. Erősen gondolkozott, mit tegyen. Tudta, hogy Wrong teste egyre erősebb, hatalma egyre nagyobb és valami nagy dolgot kell kitalálnia.

    • Mi az, ami legjobban gyengíti Wrongot? – kérdezte az állatokat.
    • A szeretet! – válaszolták kórusban.

Anima elgondolkodott egy rövid pillanatra a szeretetről.

    • Mitől lehet érezni a szeretetet? Hogyan keletkezik a szeretet? Miből állítják elő? Van-e hozzá egyáltalán alapanyag?

Aztán hamarosan eszébe jutottak fiatal évei, amikor gyakran járt az emberek között álruhában, hogy megfigyelje életüket, megtanulja nyelvüket és megértse az érzéseiket. Akkor ismerte meg a szeretetet is. Akkor tapasztalta, amikor az emberek együttérzők voltak, jó szívűek, segítették egymást, hálásak voltak, tisztelettudóak és szófogadók, becsületesek és igazságosak, és amikor átölelték egymást. Megértette tehát miben lakozik a szeretet ereje. Most már csak azt kellett kitalálnia, hogy hogyan tudja újra az emberek közé vinni a szeretetet, hogy elvegye Wrong erejét.

 

Elhatározta hát, hogy újra álruhát ölt, felkerekedik és meglátogatja az emberek világát. Ahogy közeledett a Föld felé, egyre nagyobb volt a lárma, a hangzavar, a jajveszékelés. Amikor az első kis falucskába ért és bekukucskált az első ház ablakán, azt látta, hogy a gyerekek kiabálnak, rosszalkodnak, a szülők idegesek és fáradtak, mindenki türelmetlen és fél. Bekopogott hát az ajtón:

    • Jó napot jó emberek, beengednek egy szegény vándort a házukba melegedni?

Senki nem válaszolt, mivel odabenn akkora volt a lárma, hogy elnyomta a halk kopogás hangját. Ekkor újra próbálkozott, de most már dörömbölt az öreg ház ajtaján:

    • Jó napot! Jó napot! Hallanak engem?

Ekkor hirtelen csend lett és Anima lépteket hallott belülről, majd a kulcs reccsent a zárban és egy torzomborz hajú gyerek nyitott ajtót.

    • Szervusz fiam, melegedni jöttem, beengeded a megfáradt vándort?
    • Gyere be!- kiáltotta a gyerek és futkozott tovább a szobák között.

Anima leült egy sarokban és várta, míg valaki köszönti. Órákat várt, mire a ház ura megszólalt:

    • Odanézzetek! Valaki van itt!

Erre összeszaladt a ház apraja-nagyja és körbeállták.

    • Hogy kerültél ide? – kérdezte az apa.
    • Messzi földről érkeztem, régóta vándorlok, elfáradtam, bekopogtam a házatokba és az a borzas fejű gyerek beengedett. – bökött újával az egyik fiúra. – Egy kis melegséget és némi ennivalót szeretnék, de oly nagy a ricsaj, hogy észre sem vettetek.
    • És mit adsz cserébe? – kérdezte az apa.
    • Ó nagyon értékes dolgot hoztam nektek, nincs annyi pénz a világon, amivel megvásárolható lenne. Ha vendégül láttok, nektek ajándékozom cserébe.
    • Értékes dolog?- kérdezte az apa. – Nofene, aztán mit kezdjünk azzal?
    • Bizony sok dolog van vele, nem tarthatjátok meg csupán magatoknak, el kell osztanotok az emberek között. Ez egy olyan varázslat, hogy minél több felé osztjátok, annál több terem belőle. Végtelenül termelődik. De ha megtartod magadnak, forrása kiapad.
    • Mutasd, mi az, amit adni akarsz! -kérlelte az apa és már nem bírt a kíváncsiságával.
    • Ez a dolog láthatatlan. Nem tudod megfogni, sem megenni. Nem tudod zsebre tenni és nem játszhatsz vele. Ez a dolog egy varázslat. Akinek a birtokába kerül, örökké gazdaggá teszi majd. Ezt a varázslatot úgy hívják: SZERETET.

Aznap este a család csendesen ült a vacsora asztalhoz, a varázslónak helyet adtak, ételüket megosztották, majd ágyat bontottak neki. Mikor mindenki nyugovóra tért, Anima felkelt az ágyból, odaosont a gyerekszobához, halkan kinyitotta az ajtót és suttogva a következő szavakat mondta a gyerekek fülébe:

Szeretlek téged, elfogadlak, hordozlak a szívemben, segítelek, tisztellek, vigyázok rád, gondoskodok rólad. Te is tedd ezt másokkal.

Azzal nekik adta a legszentebb ajándékot, ami csak a világon létezik. Majd ugyanezeket a szavakat elsuttogta a szüleik fülébe is, majd halk léptekkel elhagyta a házikót. Tudta jól, hogy reggelre meggyógyulnak és másnap a szeretet, mint a futótűz fog terjedni az emberek között. Hazaballagott a Sárkányok hegyére megpihenni. A következő hetekben figyelte az emberek életét. Azt látta, hogy aki kap a szeretet értékeiből, azok meggyógyulnak. A szeretet lassan véget vetett a félelemnek, az irigységnek, a haragnak. Az emberek egytől egyig meggyógyultak a korona vírusból, újra mosolyogtak, táncoltak, énekeltek és boldogságban éltek. Már nem pusztították a természetet, tisztelték Föld anyát, segítették egymást és naponta hálát mondtak a szeretetért, ami újra beköltözött a napjaikba.

 

Wrong ereje eközben lassan elfogyott, sötét palástja alatt csak zörgő csontjait lehetett hallani, miközben erőtlenül sétált barlangjában föl s alá. Mérhetetlen dühöt érzett magában, amiért az emberek már nem gonoszkodtak. Érezte, hogy életereje kezdi elhagyni. Mikor egy fekete holló repült barlangja bejáratához, már alig lélegzett.

    • Mit akarsz? – kérdezte a fekete szárnyast.
    • Hírt hoztam az emberek világából! Elpusztult a korona vírus! A szeretet meggyógyította az embereket!

Wrong azt érezte, hogy hirtelen nagyot dobban a szíve, aztán megáll. A holló még néhány percig figyelte, ahogy elpusztul a gonosz, aztán megrebentette nagy szárnyait és visszarepült az emberek közé.

Csodálatos élet kezdődött a Földön, a szeretet átfonta a földeket, a mezők virágait, az égboltot, az otthonokat, de leginkább az emberek szívét.

Figyeld te is, mert lehet, hogy egy este a te házadba is bekopog egy fáradt vándor… Fogadd őt szeretettel…

 

Ha szeretnél még ehhez hason mesét olvasni a gyermekeidnek írj nekünk a szakralisterkozosseg@gmail.com címre és kétféle mesekönyvem tudom felajánlani neked postázásra.

Generic filters
Exact matches only
Search in title
Search in content
Search in excerpt