Hogyan segítsünk hozzá egy gyereket az álmaihoz
Kislány, akiből nagy Ember lesz
EZT EL KELL MONDANOM!

Nemrég járt nálam a rendelőben egy cuki kislány. Az édesanyja hozta, mert szófogadatlan és hisztis.
Már az 5,5 éves korú kis Lény megjelenése is hihetetlen volt: mint egy igazi úrinő, úgy lépett be az ajtón és közölte velem, hogy ő nem szeretne a rendes székre ülni, ahova mások, hanem arra a kis fellépőre, amin a vizsgáló ágyra lépnek fel az emberek. Persze beleegyeztem. De ahogy leült!! Atyaéééggg!!!
Feldobta az egyik lábát az alsó lépcsőfokra, keresztbe rá a másikat és a kis térdre könyökölve támasztotta alá formás kis állát. Hatalmasra tágra nyitott, égszínkék szemekkel meredt rám. Mintha a szembogarában megjelent volna egy hatalmas kérdőjel: “Mit akarsz te tőlem?” 
Aztán megmondta, én hogyan és hova ülhetek. Elmondta, hogy nem szereti a túl hosszú beszélgetéseket, mert akkor hamar unatkozni kezd. Amúgy a felnőttek meg sokszor hülyeségekről beszélnek.
Aztán megkérdezte, hogy nálam miért nincs kitéve cukorka, mert minden rendes helyen, ahol vendégeket várnak, ki van téve cukorka! 
Csak kapkodtam a levegőt. A következő pillanatban pedig már azt magyarázta, hogy nekem igazából milyen színű haj állna jól. És ha festeném a körmöm is, akkor sokkal csinosabb lennék. Szerinte amúgy jól nézek ki a koromhoz képest! 
Egy picivel később azt vettem észre, hogy kikérdez, hogy boldog vagyok-e és van-e férjem, stb… Hirtelen ráeszméltem, hogy felcserélődtek a szerepek! : D
HÁT – MONDOM – EZT NEEEEM HISZEEEM EEELLL!
Nem tudtam, hogy megzabáljam-e, mert annyira cuki, vagy hogy “móresre tanítsam” és elmagyarázzam, hogyan kell a felnőtteket tisztelni.
Aztán a konzultációs óra végén megegyeztünk, hogy barátok leszünk és nemsokára újra meglátogat, mert jó volt beszélgetni, amúgyis elgondolkozott már azon, hogy nem kéne annyit hisztizni otthon…

ÉLETEM LEGJOBB KONZULTÁCIÓJA VOLT!!
Megszerettem ezt a kis csöppöt, aki szeptembertől már iskolás lesz. Szerintem nagy Ember lesz belőle. Bátor és erős, aki határozott és kellő önbizalommal fog haladni a céljai felé.
Édesanyjának ezt mondtam:
A gyerekben rengeteg a vezetői szellem, határozott, nem félős, van önbizalma. Akaratos nagyon, de ez jó, segíteni fog elérni a céljait. DE!! A feladat: megtanítani mindig a jót akarni! Akaratával felemelni másokat, a gyengéket támogatni és az igazság erkölcsi oldalán helyet foglalni.
“Uhh! Hatalmas feladat!” – mondta az anyukája.
Mikor elmentek, elgondolkoztam azon, hogy a szülők miért akarják gyermekeik akaratát letörni, önbizalomhiányos embert nevelni belőlük. Használják ki a kisgyermek erős önbizalmát és akaratát. Tanítsák meg őt, hogyan kell másokat vezetni a felemelkedés fele, a gyengébbeket tartani, és összefogni a jó embereket és védelmezni az önbizalomhiányosokat.
